2012. november 11., vasárnap

Dávid öt hónapos


Dávid ötödik hónapja eseménydús volt, de nagyon jól vette az akadályokat. A legnagyobb újdonság persze a bölcsi, ahol a beszoktatás szépen ment, egyetlen pici megingás az volt, hogy ott hogyan hajlandó enni. De kikísérletezték, és azóta ott is megissza a rendes adagját. (Habár kicsit más napirend szerint, mint itthon, de ennyi belefér.) Alszik is, még ha kevesebbet is, mint a nyugis trichtenhauserstrassei teraszon. Játszik az ottani játékokkal, de kedvenc szórakozása a megfigyelés, amikor próbál új trükköket ellesni a nagyobb gyerekektől. Kipécézte magának a korban legközelebbi manót, és őt igyekszik utánozni. Egyelőre még ő a legfiatalabb, de ez már nem sokáig marad így, mivel január-februárban kezd öt új gyerkőc, akik mind kisebbek. Olyannyira, hogy az egyik még meg sem született.
A bölcsitől kaptunk egy laminált kis tablót emlékül Dávid első napjáról:
Az euforikus bejelentés óta már többször is megfordult, mindkét irányban, de azért rutinszerűen még nem forgolódik. Igazán továbbra is a kúszás érdekelné, lelkesen tolja föl a popsiját, meg támaszt ki egyre magasabban, aminek az eredménye természetesen az, hogy szépen tolat.
Étkezés szempontjából még nincs nagy újdonság. Egyszer kapott már 70 ml tápszert, de inkább azért, hogy kipróbáljam, megeszi-e, mivel lassacskán nem fogok tudni vele elég tejet beadni egy egész napi bölcsihez. Megette, úgyhogy megkönnyebbültem. Viszont ma nagy nap lesz, mert már elő van készítve a Szuperérdekes Narancssárga Újdonság:

Update 1: Répa mérsékelten jött be, vicces fintorokat vágott közben.
Update 2: Ma forog, mint a motolla, hátról egy pillanat alatt hason van.

1 megjegyzés: