Szívóágon

Na nem nagyon, semmi durvára nem kell gondolni, de azért egy kicsit szétzilálódott a kis életünk.
Kezdődött múlt hétfőn, amikor is Dávidot elhoztam a bölcsiből, ahol délután nem evett, mindent visszautasított. Majd hazaérve gyors egymásutánban ötször hányt. Megpróbáltunk belediktálni egy kis teát, az is kijött, ekkor a dolgot feladva letettük aludni. Éjjel evett, az benne maradt. A reggeli megint nem. Elvittem orvoshoz, aki nem mondott semmi érdemlegeset. Igaz, hogy utána már csak szerda délután jött vissza egy kis kaja, szóval a probléma tényleg megoldódott.
Én viszont elkaptam, kedd este és szerdán használhatatlan voltam. Szerencsére itt van apukám, ő tartotta a frontot.
Dávid a pénteki bölcsiből egy kis hurutos köhögéssel jött vissza, de az semmiség. Nincs bedugulva az orra, alszik rendesen, úgyhogy ezt föl sem vesszük . Illetve föl sem vennénk, ha nem fájdult volna meg Apu és Andris torka. Utóbbi a gyomrával is vacakol. Jesssz.
Dávid végülis rendbejött, egy apró változástól eltekintve. Ez az apró változás viszont nekem eléggé kellemetlen. Ugyanis a cumisüveget továbbra is elutasítja, csak szopni hajlandó, minden mást megbízhatatlan forrásnak tekint. Így viszont elégég nehéz félig-meddig használható munkaerőt játszani. Pénteken ebédkor fölrohantam a bölcsibe (a múzeumból fél óra) szoptatni, aztán vissza dolgozni. És gyanúm szerint ez minimum jövő héten is vagy még tovább így lesz. Tegnap be is ugrottam másfél órára az irodába, hogy haladjak, mert péntek délután túl sok dolog maradt elintézetlenül.
Hát ez van velünk, a cumisüvegre való visszaszoktatás terén lelkesen várom a tippeket.