2012. november 24., szombat

Már megint

bezáródtam a múzeumba.
Nagyon sok tárlatvezetési felkérés érkezik, és lehetetlenség feldolgozni mindet. Így kezdek rászokni, hogy hétvégén egyszer beugorjak olyan másfél órára, és még elintézzek pár emailt nyugiban. Eléggé hatékonyan lehet ilyenkor dolgozni.
Ma is bementem. Amikor elmentem a porta mellett, halványan felmerült bennem, hogy megkérdezzem, meddig maradhatok, de aztán úgy gondoltam, hogy mivel 6-kor úgyis el akarok menni, az nem lehet probléma. Hát lett. Rohantam volna az S-Bahnhoz, hogy hazaérjek fürdetésre, de lent mély csend és sötét fogadott. Még futottam egy kört a másik bejárathoz, de már tudtam, hogy az sem lesz nyitva. Így visszakaptattam az irodába (torony, kb ötödik emelet, lift nincs), kikerestem a biztonsági főnök számát, és fölhívtam. Mondtam, hogy nem fogja elhinni, de engem megint bezártak. Azt válaszolta, hogy előszőr egy picit szerete nevetni. Aztán hívta a biztonsági szolgálatot, akik kiszabadítottak. Addig meg tovább dolgoztam, legyen hasznos a rabságban töltött idő.
Végül 7-kor kijutottam, taxival etetésre hazaértem, a biztonsági főnök mobilszámát meg elmentettem. Ki tudja, mikor kell következőre.

7 megjegyzés:

  1. A biztonsági főnök rokonszenves ember - a Kapital kiállításon találkoztunk vele.

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem, a "bezáródtam a múzeumba" csak metafora:-))

    Más: eljött az ideje, hogy megkérdezzem, te miket csinálsz korianderrel, -ből?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nem túl sokat, pedig nagyon szeretem, és szerencsére az Andris is. Általános tapasztalat szerint megosztó fűszer.
      Koriander levelet mindig teszek a kuszkusz salátába (ha nincs, akkor megteszi a petrezselyem is, de izgalmas a kettő kombinációja is), illetve marokkói iheltésű ételekbe tajine-okba. Koriander magot pedig őrölök a répalevesbe. Ez utóbbi amúgy enyhén ovis fogás, de én kedvelem, igazi comfort food, főleg télen. Angliában nagyon népszerű.

      Törlés
  3. Szerintem kérjél kulcsot. Még egy-két ilyen alkalom és biztos adnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kulcsom van, de csak a benti ajtókhoz, a nagy főkapuhoz nincs. És a riasztót sem tudom kikapcsolni. Csak annyit tudok, hogy hol járhatok ilyenkor anélkül, hogy beriasztana - az is valami ;)

      Törlés
    2. Azért egy beriasztott múzeum nem lehet semmi. Én pár éve véletlenül beriasztottam a gyulafehérvári székesegyházat - volt nagy ricsaj!

      Törlés
    3. Nem is tudtam, hogy egy székesegyház is be van riasztózva! Persze miért is ne, van ott elég érték.

      Törlés