Ünneplés

Andrist és Bent is előléptették, ennek örömére elmentünk egy étterembe. de nem akármilyenbe, hanem (állítólag) Európa legrégebbi vegetáriánus éttermébe, ami véletlenül Zürichben van, és Hiltlnek hívják. Lehet egyes fogásokat is rendelni, de a legnépszerűbb a büfé. Itt vagy dekára fizetsz vagy "all you can eat"-típusúan fizetsz valamennyit, ami igazából egy kilónyi pénznek felel meg, és akkor annyit és annyiszor veszel, amennyit akarsz, sőt, még egy desszertet is adnak mellé. A fiúk mondták hogy jó lesz a méricskélős módszer, de a pincér kedvesen mondta, hogy majd azt számolja föl, ami nekünk a kedvezőbb. Persze a dolog csak átcsúszott az all you can eat-be ;) A pincér tudott valamit. De a lényeg, hogy nagyon finom volt minden.

A desszertek egészen félreérthetően néztek ki, de döntsétek el ti. Ide azért egy szolidabb curry-kompozíciót teszek.

From Hiltl May 2009

Ticino, avagy hogy nem voltam San Mametében

Úrnapja tiszteletére négyesben (Gergővel és Annáva, Zsolt feleségével) kibéreltünk egy autót, és jó svájci módjára beálltunk a kötelező dugóba a Gotthard alagút előtt. Csak míg a többség a pénteket kivéve négynapos hétvégét varázsolt, mi csak egy napra szándékoztunk lemenni az olasz kantonba. Szerencsére magunkhoz képest nagyon korán indultunk, így dugózással együtt is leértünk olyan 1 körül.
De inkább onnan kezdeném, hogy amikor felmerült (kb. hétfőn), hogy menjünk, akkor én mindjárt rápörögtem a lethetőségre, hogy elmegyönk Luganóba, és átugrunk onnan Olaszországba, pontosabban San Mametébe. Aki nem tudja, hogy San Mamete miért is olyan fontos hely, azzal most azonnal megszakítom a kapcsolatot. Kapcsolat újrafelvételéhez tessen olyanokat beírni kedvenc keresőnkbe, hogy Brunella Gasperini, Meg "Én és ők", "Ő és mi", "Mi és ők." Aztán elrobogni egy könyvesboltba vagy antikváriumba, és nevezett műveket azonnal beszerezni, és elolvasni. Utána még háromszor elolvasni az összeset. Aztán tárgyalhatunk holmi pat-patokról, Búkról, Öregekről és pelékről.

From Ticino May 2009

De térjünk vissza a mi szabadnapunkhoz. Először beugrottunk Bellinzonába, ami arról híres, hogy ő Ticino fővárosa, de hogy miért, arra nem sikerült rájönnünk. Van benne három vár is, meg nagyon olasz az egész, de nem az a hely, ahova az ember legszívesebben már következő hétvégén azonnal visszamenne. Sebaj, a várakat megnéztük, ettünk nem túl jó pizzát, de a főtéren, úgyhogy a kulináris hiányosságokért a látvány pótolt.
Bellinzona után Luganót leszavazva (és ezáltal San Mametét is kilőve) Locarnóba mentünk tovább. Út közben ellátogattunk a Verzasca-völgyben levő gáthoz, ami 220 méteres, és a Golden Eye c. James Bond filmben van innen egy bungee ugrás, amit megfelelően őrült halandó megfelelő mennyiségű pénz leperkálása után 007-t utánozva kipróbálhat. A YouTube tele van ilyen videókkal, de nekünk nem támadt hozzá kedvünk, leginkább lenézni is alig mertünk. Brutális, hogy az ember miket nem épít, illetve honnan le nem akar ugrani egy gumikötéllel a bokáján.

From Ticino May 2009

Megfelelő mennyiségű borzongás után tovább haladtunk a völgyben, ami gyönyörű szép. Kicsit följebb van egy mókás kétlukú híd (nekem már azon is majdnem tériszonyom volt), aranyos városka fagyizóval, illetve jéghideg hegyi folyóval, amibe bele lehet lógatni a lábadat, és mindjárt nincs annyira meleg. Pancsolás, fagyizás, és bámészkodás után ideje volt végre eljutni Locarnóba. A várost nem nagy cucc bejárni, van egy szép főtere, ahol filmfesztiválokat szoktak tartani, meg vannak aranyos kis utcácskái, meg van egy csomó tópartja. A főtér mellet találtunk meg Svájc valószínűleg leghosszabb zebráját, illetve belebolottunk egy jachtvásárba is a kikötőben. Persze kiderült, hogy a vitorlás az igazi, és hogy a fiúk fel is fogják frissíteni a tudományukat, és meghódítják a Zürichi-tavat. Hát ezt majd meglátjuk.

From Ticino May 2009

Locarnóban meg is vacsiztunk, és csak utána indultunk haza. Én az egész utat szokáomhoz híven végigaludtam, szerencse, hogy véletlenül egy kétszer akkora autót adtak nekünk, mint amit eredetileg béreltünk, így legalább volt elég hely hátul.

P.S.: San Mametébe majd még egyszer elmegyünk egy egész hétvégére.
P.S.2: Vettem plusz tárhelyet a picasán, mert elfogyott.

Verbena, avagy látogatóban a Lollipop Donkey-nál

Szó szerint több hónapos tervezgetés után végre eljött az a nap is, hogy kimentem Susannéval Adliswilbe megnézni a tavaly nyáron vásárolt lovát, Verbenát. Verbena mallorcai származású, lassan ötéves hölgyemény, igazi kamaszként viselkedik. A címben szereplő lollipop donkey magyarázata a következő: Verbena nem éppen apró fülekkel rendelkezik, és ha koncentrál, akkor elernyeszti a füleit, amik kedvesen lifityegnek, mint egy csacsinak. Lollipop pedig azért, mert kapott egy halványrózsaszín esőkabátot, amiben Susanne szerint úgy néz ki, mint egy nyalóka. Habár az említett takarót közelebbről megnézve inkább bézs, mint rózsaszín, de ezt mindenki eldöntheti magának.
Barátkozás céljából vittem egy kiló répát, ami határozottan jól indította kapcsolatunkat. Rögtön az elején föl is ültettek a hátára, ami meglepően kényelmes, de egyben mozgalmas dolog volt, főleg, amikor futott pár lépést. Akkor a négy láb hatására vitustáncot ját a ló teljes háta, és ennek megfelelően a lovas feneke is. Gyanúm szerint inkább csak rázkódó látványt nyújtottam, de nem volt rossz. Viszont az pár perc alatt világossá vált, hogy ez a lovaglás miért sport. Elképzeltem, hogy a középkorban egész napokat lovagoltak az emberek, és ettől azonnal bedurrant a combom.
Megsétáltatásunk után következett az igazi munka: Susanne gyakoroltatta Verbenával, hogy ha kanyarodik, akkor a kanyar belső íve felé nézzen, ne oda, ami épp a környéken a legérdekesebbnek tűnik, aztán voltak séta és galopp gyakorlatok, a végén pedig egy kis ugratás, ami új műsorszám. Ezen a képen látszik is, hogy a ló még egy kicsit túllő a célon, amikor a hatvan centis akadályt másfél méteren igyekszik átugrani.

From Verbena

Mindenkit megnyugtatok (első sorban a saját pénztárcámat): nem fogok elkezdeni lovagolni, de azért ez szép és jó dolog. Főleg egy olyan lovas tábor lehet jó, ahol valahonnan valahova mennek. Mondjuk én a síelésben is szeretem, ha közlekedési eszközként funkcionál... Hogyan is keveredtem ide? Na mindegy, lényeg az, hogy a lovaglást meghagyom másoknak.

Maci és Esther látogatóban

Hétvégén a Gergely HÁZASPÁR látogatott meg minket Zürichben. Csütörtök este érkeztek majdnem egyenesen Frankfurtból (ugye lenne az a jobb kanyar, de nem szól időben a GPS, utána meg a Maci okosabb, mint a gép, és midenképp el akarja kerülni a dugót), és a pénteket kihasználva azonnal beángattuk őket a Googleba ebédelni. Nagyon tetszett nkeik, és utána megfelelően végigjátszották az épületet: megvolt a tűzoltópózna, a csúszda, a masszázsszék, a csocsó- és a billiárd.

From Maci es Esther Svajcban

Szombaton nagy kényelmesen fölkeltünk, megreggeliztünk, és 2-kor már hipp-hopp el is indultunk Luzernbe. A lányok szokásukhoz híven végigaludták az utat, így szerintem tök gyorsan odaértünk. Nem tudom, hogy ezzel midnen utas egyetért-e... Először körbejártuk a belvárost, megnéztük a Kapellbrückét, a kanyargós utcácskákat, az óraboltokat, majd egyre jobban vonzott a tó. Kitaláltuk, hogy kellene egyet hajókázni, de aztán ennél sokkal jobbat találtunk: béreltünk egy nagyon aranyos kis motorcsónakot, ami nem az elképesztő sebességével tüntetett, de, angyon kellemes volt. A csónakot egy magyar srác adta ki nekünk, habár a használati utasítást valószínűleg a világ bármely nyelvén megértettük volna: a motor megy, a sebességkarnak négyállása van - üres, előre két sebességfokozat, hátra egy. Ennyi. A némi hajózási tapaszalattal rendelkező Andris és Esther nagyon komolyan vették, hogy mikor kinek van elsőbbsége, de olyan lassúak voltunk, hogy egy vízibiciklit sem veszélyeztettünk volna olyan igazán. Mind a négyen vezettünk, de a legveszélyesebb pillanatok mindig azok voltak, amikor csereberéltünk a hajón belül. A tó gyönyörű volt, nagyon szépen látszódtak a hegyek havas és havatlan verzióban, láttunk gyönyörű vitorlást (Esther eléggé beleszeretett), láttunk idilli házat csónakházzal, és összességében úgy éreztük, hogy nekünk most nagyon-nagyon jó.
Este grilleztünk kósert és tréflit, utána ettünk rebarbarás-epres crumble-t, és kint beszélgettünk az erkélyen amíg éjfél körül be nem kergetett a hideg.
Vasárnap Andris nagy hősként 9-kor fölkelt, hogy Mátéval körbebiciklizzék a Gerifensee-t. Augusztusra bejelentkeztek az Alpenbrevetre, sőt, annak is az arany fokozatára, úgyhogy el kell kezdeniük edzeni erre az őrültségre. Tavaly különösebb készülés és probléma nélkül megcsinálták az ezüstöt, úgyhogy idén lehet magasabbra törni. Mi addig aludtunk, de azért a reggeli már ki votl készítve, mire délben a sportember megérkezett. Utána már csak egy kis séta fért bele a Planetenwegen, madj egy sikertelen csokoládévásárlási kísérlet után Medvéék önként és dalolva indultak el olajtól és hűtőfoladéktól csöpögő autójukkal Kufstein várába (reméljük, hogy nem a börtönbe).

Jó volt, hogy itt voltatok! Következőre nálatok találkozunk? ;)

BBQ ameddig a szem ellát

Nagyon komolyan belepottyantunk a grill szezonba, és ez a szép (és viharos) májusi hétvége ennek jegyében is telt el.

Jó, jó, voltam egyetemen, de az évszázad legunalmasabb EMAA modulját tisztelhettük benne. Soha ennyi kávé és csoki nem fogyott a továbbképzési központ automatáiból, órák alatt extra sok sms íródott meg, le-lecsukódó szemek és le-lebiccenő fejek tarkították ezt a három napot. Ennek ellenére -vagy pont ezért- próbáltam sokat jegyzetelni, hátha újra olvasva lesz valami értelme. Minden esetre üzenem minden aspiráló tanárnak, hogy napi 6 órán keresztül egy helyben ülve, monoton hangon organigrammokról beszélni mindenféle vizuális segédeszköz nélkül nem az érdekfeszítő előadás garanciája...

From BBQ @ Susanne and Martin's

De térjünk is vissza a grillezésekhez. Pénteken volt Susanne 29. szülinapja, ennek tiszteletére szombatra meghívtak egy csomó embert. Virslit, salátát, kenyeret ők adtak, ennél flancosabb húst, illetve sütit lehetett vinni. Én előző éjjel le is gyártottam egy kakós, csokikockákkal dúsított bögresütit, amit félbevágtam, és megtöltöttem grapefruit lekvárral, illetve egy réteg marcipánnal. Ez utóbbi esetében nem tudom, hogy olvastam-e valahol vagy feltaláltam a spanyolviaszt, minden esetre rájöttem, hogy a marcipánt két réteg sütőpapír között egész prímán ki lehet nyújtani, utána az egyik réteget lehúzzuk, a marcipánt a helyére fektetjük, majd a másik réteg sütőpapírtól is megszabadítjuk, és így eléggé higiénikusan megoldható az ügy. A süti tetejére került még egy vastagabb réteg csokimáz. (A sütit persze elfelejtettem lefényképezni.) A hús- és sütihalmokhoz nem elhanyagolható mennyiségű alkoholt fogyasztottunk legfőképp vodka és bor formájában. Az amúgy is sokat beszélő Marie-ra ez jó hatással volt, és még több nagyon vicces ötletet osztott meg a világgal. Valószínűleg az is közrejátzott, hogy már átkapcsolt nyaraló üzemmódba, ugyanis szerdán elutaztak Thaiföldre. (Eredetileg Mexikóba mentek volna, de szerencsére az utazási iroda teljes áron becserélte nekik Thaiföldre a befizetett utat. Így legalább nyaralás után visszaengedjük az irodába, nem kényszerítjük egyhetes karanténba ;))

From BBQ Gergonel

Vasárnap Gergőnél folytatódott a szezon, oda már csak húst vittünk, nem volt érkezésen újabb sütit előállítani. Az este fénypontja a Yanivék által megőrzésre Gergőnek átadott, és most gonosz módon befogott grillsütőjének célirányos használata mellett pár száz ausztráliai kép megtekintése volt. Maci, Esther, asszem megyünk látogatóba! Nagyon-nagyon szép ország, hihetetlen természeti adottságokkal, annyira, hogy itt valószínűleg még a vízbe is be lehetne engem csábítani... Gergőék összesen egy hónapot töltöttek ott, bejárták a kontinens délkeleti és keleti partját, voltak többek közt Sydneyben, a Kenguru-szigeten, a Nagy Korallzátonynál és Cairnsben, megtanultak egy kicsit szörfözni, és nagyon sok kenguruhúst grilleztek. Azt hiszem, ezeket végülis én is szívesen kipróbálnám.

Laughing Lemon

Tegnap voltam főzni Jackéknél. Mint Andris utána kiderítette, ezen egyszer már voltam, de sebaj. Elmélyítettem a spárgáról szóló ismereteimet, pl. egy olyan hatalmas bölcsességet tanultam, hogy: "cherries red - asparagus dead", magyarul ha megérett a cseresznye, akkor már nem szabad sprágát venni. Továbbá hogy a fehér spárga főzővizébe kell tenni egy kis citromlevet, míg ugyanez a zöldet tönkrevágja. Semmilyen zöld zöldséget nem szabad savas dologgal együtt főzni, vagy fedő alatt, mert a fedőről visszacsoroghat az ott lecsapódott sav. A spárga frissességét onnn lehet megállapítani, hogy ha egymáshoz dörzsölsz két szárat, akkor azoknak ablakpucoláshoz hasonló, csikorgó hangot kell produkálniuk. Állítólag ezzel az eladókat az őrületbe lehet kergetni, de jó játék.

Bohóckodtunk még édesköménnyel (akkor friss, ha még nem üreges a szára), padlizsánnal (a szára tartja frissen), paradicsomokkal (ez egy külön tudományág, Jackék konkrétan olasz falvanként különböztetik meg a típust és a szezonjukat) és kaliforniai paprikával (minél szabálytalanabb az alakja, annál jobb). Volt még friss, rücskös uborka, illetve karalábé, amit nemes egyszerűséggel bepaníroztunk, és nem is állt neki olyan rosszul.

Az est fénypontja viszont egyértelműen a rebarbara pite volt, kérésre szívesen elküldöm a receptet, ami bonyin hangzik, de igazából valószínűleg nem vészes. Remélem, hogy a közeljövőben lesz rá időm, de lehet, hogy fele rebarbara - fele eper arányban csinálom, hogy ne legyen olyan savanykás, ami nem mindenkinek jön be.

Íme a képek:

From LaughingLemon

Egyetem, hétvége és egy kis kaja

Nagyon vártam ezt a modult, mert táncról volt szó, amiről kb. semmit nem tudok. Eredetileg nem akartam menni, mert pont egy hosszú hétvégére esett, és ezt nem akartam feláldozni. Aztán úgy döntöttem, hogy mégiscsak elmegyek, mert érdekes lesz. Aztán kiderült, hogy a nővéremék pont akkor jönnek, úgyhogy megint elvetettem az ötletet. Aztán úgy volt, hogy elmegyünk síelni a Boékkal, de azt le kellett mondanunk. Közben az Eszterék nászútja is átalakult, és megtudtuk, hogy pénteken amúgy is továbbállnak Velencébe. Ismét szabad volt az út.

De a sors nyilván másképp akarta: pénteken elmentem egyetemre, nagyon élveztem, Robert a maga flegma módján a fontoskodó ballettigazgatók mellett elmesélte, hogy táncosként hogy is néz ki a dolog (Brunner: "Robert, mit reggelizik egy táncos, hogyan készül fel egy zsúfolt napra?" - Robert: "Iszik egy kávét és elszív egy cigit. Ebédre ugyanezt. Este eszik, előadás után.") Délután átmentünk az Operaházba megnézni egy próbát (igazából inkább bemelegítés volt), ez eléggé unalmas, de irtó fárasztónak tűnt, majd ugyanezek a gyerekek léptek föl az esti előadáson, ahol meglepően úgy tűntek, mint színpadon mozgó előadóművészek. Az előadás legizgalmasabb része az volt, hogy fönt ültünk a fenében, és nekem tériszonyom volt. A tánc kellemesen nézett ki, de semmi érdekes. Utána még kiültünk a tópartra, beszélgettünk, iszogattunk, Robert jól lehúzta az előadást, úgyhogy mindenki elégedetten tért haza, hogy nem mi vagyunka  hülyék, akik a mozgásművészetet nem képesek fölfogni.

Én is hazamentem, Andris rámnézett, és azt mondta, hogy esetleg a modul további részét lelóghatnám. Azt hiszem, nem nyújtottam valami felemelő látványt. Fájt a torkom, és csak arra éreztem magam alkalmasnak, hogy befeküdjek az ágyba, és a felszolgált teát magamba döntsem. Ez így is maradt egész hétvégén. Mondtam, hogy a sors nem akarja, hogy én a táncról bármi közelebbit is megtudjak. (Egyelőre úgy néz ki, hogy a nyári tánctábor sem fog összejönni.)

Na tessék, itt a negatív csúcspont: SEMMIT nem csináltam hétvégén. Leignkább felhőket nézegettem az erkélyről:

From zollikerbergi felhok

Sőt, hétfőn és kedden otthonról dolgoztam, ekkor már a mirelit pizza megsütéséig eljutottam, mivel az Andris nem volt otthon, hogy megsüsse helyettem.

Viszont tegnap mindenért kárpótoltam a világot, de leginkább magamat, amennyiben legyártottam három tepsi hasét: volt fenyőmaggal és Philadelphiával dúsított spenótos, volt fűszeres sajtkrémmel megbolondított gombás, illetve volt még ugyanezzel a fűszeres cuccal feljavított darálthúsos. Irtó sokáig tartott, amíg összecsomagolgattam ennyi batyut, de nagyon finom lett a végén. Volt hozzá snidlinges tejföl mártogatni.

From hase

De ma este jön az igazi főzés: megyek Jackékhez a Laughing Lemonba! Kivételesen van nálam fényképezőgép is, úgyhogy jön nemsokára a képes beszámoló főszerepben rebarbarákkal, spárgákkal és uborkákkal.

Magas vedégek

From Le Dezalay

Ezen a héten magas vendégeink voltak, átlagosan olyan 185 centi körül. Ugyanis az a ngy megtiszteltetés és öröm ért minket, hogy itt kezdték meg nővrékémék a nászútjukat. Ennek tiszteletére vettünk is egy új komódot a vendégszobába, hogy ne bőröndből kelljen élniük a nálunk megszállóknak, ami nagyon szép elképzelés is volt, kár, hogy végülis távozásuk után 2 nappal sikerült csak összerakni az új bútort. Medvééknek már pont jó lesz.

Eszter idefelé egyéni vezetési csűcsot döntött, és az 1000-ből egyhuzamban 650 km-t bevállalt. Nyomta is rendesen a gázpedált, úgyhogy este 9-kor már itt is voltak, nekem pont csak arra volt időm, hogy a rózsacsokrot bedobjam a szobájukba.

Az időjárás igencsak nem szimpatikus módon tojr arra, hogyitt most nászút van, és rendesen esett (3 hét napsütés után), de ez egy fotósnak nem is akkora hátrány, mert esőszünetekben vannak szép felhők, meg gyönyörűen tükrözödőd tócsák, illetve mindenféle tűnő szépség, ami csak ilyenkor fotózható, úgyhogy nem voltak elkeseredve. Kedd este elküldtük őket a Tonhalléba is egy hangversenyre, ahol egy kellemes Beethovenen Bori aludt, majd Copland csinnadrattája felébresztette, és kezdődött a bulizás. Ja, és ez volt Gyuri szülinapja is, úgyhogy a koncert végére odamentünk egy narancsos-csokis Sprüngli tortával, és ott helyben az előtérben felköszöntöttük.

Szerda este sem hagytuk őket békén, mert akkor elcipeltük őket a Le Dézalay nevű étterembe, ami arról híres, hogy szerintem ott van a város legjobb fondue-je. Eszterrel ebből rendesen pusztítottunk is, ennek megfelelően aztán hazafelé az S-Bahnon csak nyögni tudtunk. A fiúk jobban bírták a húsos fogásaikat.

Csütörtökön természetesen részt kellett venniük - mint minden vendégnek - a kötelező, ebéddel egybekötött gugli-látogatáson. Kényelmesen eszegettünk Rékáékkal együtt, olyannyira kényelmesen, hogy én mér nem tudtam maradni az iroda bemutatására, mert midnenféle rohangálnivalóim akadtak. Pedig nagyon szeretem megmutatni a munkahelyemet a látogatóknak - ez a legjobb az itt dolgozásban. Meg a desszertséfek.

Este Rékáéknál találkoztunk, ahonnan elemeltem Fűszeres Eszter "Fűszer és lélek - Zsidó konyha itt és most" c. könyvét, azóta is nézegetem, és egy ráérősebb hétvégémen kis is fogok próbálni pár dolgot. Talán mérsékeltebb zsiradékmennyiséggel, de ez már részletkérdés :) Ellenben a fotózás eddig olyan nagyon nem érdekelt (élvezem a szép fotókat, de készítés területén csak a dokumentálás szintjéig vagyok hajlandó elmenni), de a könyvben szereplő ételfotók láttán megmozdult bennem valami, és talán nem csak a gyomorsav. Majd meglátjuk, jó eséllyel nem fogok emiatt profi fényképezőgépet venni vagy tankönyveket bújni, de azért jó lenne szépen lefényképezni főzőcskézéseim eredményét.

Visszatérve a kronológiai sorrendhez: a Nászutasok péntek reggel elindultak a napfényes Velencébe, én pedig a kevésbe szexi egyetemi továbbképzési központba, de a hétvége már egy következő bejegyzés témája lesz.