2010. február 9., kedd

Elküldtem!

Elküldtem végre a sokat halogatott levelet a Landesmuseumba. Én, Andris, Anyu és Apu egy hétig dolgozott rajta - remélem, hogy legalább elolvassa a címzett, és értékeli födöntúli szépségét. Aztán ad egy állást.

A másik hír, hogy volt megint negyedéves értékelő beszélgetésem a főnökömmel. Aki - surprise, surprise - azt mondta, hogy már majdnem a kiemelkedő kategóriába kerültem, de azért még mindig nem. Kb. egy éve ez megy, és lassacskán mindegy is lesz, mert legalább három negyedéven keresztül kiemelkedőnek kell lenni ahhoz, hogy előléptessenek. Remélem, hogy addig már nem tart nemzetközi informatikai karrierem.

Harmadik hír, hogy egy volt csapatom elment az áltlam még tavaly szervezett (de hóhiány miatt idénre halasztott) iglu-építésre, és a képek alapján ez nagyon jó buli volt! A bátrabbak az iglukban is aludtak, és az egyik kollega stílszerűen a huskyját is elvitte. Sok-sok kép ömlesztve itt, egy meg itt:


Kénytelen leszek elmenni egy jéghotelbe, vagy rávenni pár embert, hogy építsünk sajátot.

1 megjegyzés: