Berlin

Valahogy eddig számos utazásaim úgy alakultak, hogy Berlinbe soha nem jutottam el. Ezt a problémát most megoldotta az egyetem,amennyiben oda szervezték a Szenisches Schreiben nevzetű modult, ahol nagyjából színdarabírással foglalkoztunk. (Szerintem pontosabb az angol 'creative writing' elnevezés.) Voltak elméleti órák, illetve gyakorlatok is, de egész jól elvoltam. Na jó, a rövid történet megírását inkább angolul abszolváltam, illetve egyszer nem értettem  valamitt, pont, amikor hárman szobrot kellett alakítanunk megadott szavakra. Aztért annyira ciki mégsem volt, mert egy csoporttárs véletlenül tudta magyarul: strici. Kéremszépen, én jókislány vagyok, ilyen szavakat nem ismerek.
Daninál, Zsuzsánál és Veronikánál laktam Berlin keleti részén, egy gyönyörű lakásban. Pont az a stílus, ami nekem nagyon bejön: szépen felújított, de régi ház, rendes belmagasság, nagyon kellemes szobák és két fürdőszoba. A tulajok (illetve ők is bérlők, de ők hosszú távra) otthagytak mindent, amíg Malawiban jobbá teszik a világot, így nagyon otthonos is. Veró még játékokat is örökölt átmenetileg.
Péntek este egyetem után találkoztam a Danival, aki a mínusz pár fokban egy tempós, kétórás séta folyamán megmutatott pár nevezetességet. Az útvonal: Hakescher Höfe - zsidó temető (kívülről) - a zsinagóga homlokzata - régi posta - Tacheles (alternatív művészeti központ, kicsit Corvinos) - Friedrichstrasse (panelből épült revüszínházzal, ahova épp busszal megérkezett egy nyugdíjasklub kultúrálódni, határozotan NDK-fílingje volt) - Unter den Linden - Brandenburger Tor - Reichstag - holokauszt emlémű - Potsdamer Platz. Ezek után úgy gondoltuk, hogy most már tényleg kockára fagytunk, és nem ciki hazamenni, ahol Zsuzsa meleg vacsival várt.

From Berlin

Szombaton Zsuzsa kapott kimenőt. Mielőtt találkoztunk, én az utolsó előadásról ellógva gyorsan megnéztem a Pergamon Múzeumot. A gyűjteménye persze fantasztikus, de maga a múzeum nekem egy kissé elavultnak tűnt, az audioguide-on pedig el lehetett aludni. Ettől függetlenül persze nagy émény, nem szabad kihagyni. Utána átmentem a Martin-Gropius-Bau-ba, ahol már együtt néztük meg a Moholy-Nagy kiállítást, ami nagyon tetszett. Hiába, jobban bejön a képzőművészet, mint az építészet, régi fotókat pedig különösen szeretek nézegetni.

From Berlin

Kiállítás után beültünk egy melegítő forró csokira, és úgy elbeszélgettünk az időt, hogy egy kicsit elkéstünk a Jacques Loussier koncertről. Igazán csak pár percet, de a dögök pontosan kezdték, úgyhogy a koncert első felét a lépcsőről élveztük. (Ez Bécsben vagy Zürichben elképzelhetetlen lenne.) Ennek az az előnye megvolt, hogy így láttuk Loussier kezét, illetve egységesebb hangzást kaptunk. A második felében már a helyünkön ültünk, ami nagyon közel volt a dobhoz, és néha picit túl domináns volt.
A vasárnapi órák után belepréseltem a programba még egy múzeumot, ezúttal a frissen felújított Bode Museum volt a cél. Lehet, hogy kockafejű vagyok, de a legjobban két tárló tetszett, ahol bemutatták a szoboröntés fázisait... De nőből is vagyok, mert találtam egy jó pasit:

Raffaellino del Garbo: Bildnis eines jungen Mannes

Innen már egyenesen a reptérre mentem, következőre maradt a Neues Museum, a Gemäldegalerie, a parkok, és még egy csomó más izgalmas dolog. Mindenképp vissza kell mennem :)

Tegnap este volt a múzeumos karácsonyi buili, elég róla annyi, hogy jövő csütörtökön lesz a guglis, az nagyobb mókának ígérkezik.

HP7

Szombaton (egy Nagy Nap negyedik évfodulóján, de nem annak megünneplése-képpen) randiztunk Andris squashversenye után, és szisztematikusan végigjártuk a Bellevue által nyújtott szórakozási lehetőségeket. Először beugrottunk a moziba jegyet venni, innen egészen a szomszéd épületig jutottunk, ahol a Santa Lucia pizzéria lakik (ahányszor csak meglátom, ezt kezdem el dúdolni). A méretes pizzák beburkolása után elmentünk sétálni, és megnéztük, hogy még nem kapcsolták föl a Bahnhofstrasse karácsonyi díszkivilágítását. Amúgy végre megint lesznek szép karácsonyi fények ellentétben az elmúlt négy évvel, amikor egy rémes halogéncsöves dizájn virított a bevásárlóutcán. Eredteilg három évre tervezték, de az új, kedves megvilágítással nem készült el a vállalkozó, plusz sokkal drágább is lett. Hiába, Svájc is csak ember... Lényeg az, hogy idén már minden szép és jó lesz.
A sétával csináltunk egy kis helyet fagyinak, amit a mozitól két házra levő Mövenpickben vettünk magunkhoz. Épp időben végeztünk vele ahhoz, hogy kényelmesen odabattyogjunk a Corsóba, és becsücsüljünk a jól megérdemelt Harry Potter 7, nemzetközi premiert 1 nappal követő vetítésére. Szegény mi.
Amúgy a film közepes, de szerintem már ez is szép tőle, legalább nem katasztrofálisan béna. Mondjuk könyv nélkül nem érthető, legalábbis én állandóan adtam az összekötő infókat az Andrisnak. Pedig a héten egyik este meg is néztük direkt a hatodik részt, hogy képben legyen. A film cselekményének rövid összefoglalása Andris megfogalmazásában: Voldi hókuszpókjait keresik a kölkök. Jól megoldott részek: a tavas/kardos jelenet, Dobby halála, Godrick's Hollow és Bathilda Bagshot. Béna: menekülés a 7 Harryvel, az esküvő (hahóóóó, Harrynek nem Harryként kellene kinéznie!), látogatás Mr Lovegoodnál. Értelmezhetetlen kategória: Harry lassúzik Hermioneval. WTF???
Sebaj, szuper részek maradtak az utolsó filmre, van még mit várni! (Lásd: a remény hal meg utoljára.)

A mai napom

A Landesmuseum egy alapítvánnyal együtt díjat kíván alapítani, amit ritka kézműves mesterségek innovatív művelői nyerhetnek el. Mint kiderült, az ezzel járó kutatási és írogatási feladatokat egymástól függetlenül hárman is megkaptuk a főigazgatótól, de hamar kiderült a turpisság, úgyhogy ketten egyesítettük erőinket, a harmadik meg köszönte, és kiszállt a buliból.
Szépen utánanéztem, hogy mit is lehetne csinálni, mi az egész ötlet háttere, milyen díjak vannak már Svájcban, illetve milyen hasonló elképzelések léteznek külföldön. Ebből összehoztam egy kiírást, illetve egy háttér doksit, amit odaadtam a kedves munkatársnak. Ő csiszolgatott rajta, plusz véleményeket gyűjtött be, kicsit átfogalmazta, szépítette. Eddig minden szuper.
És ekkor jött a formázás-csinosítás feladata:
- Először az volt, hogy tegyek bele képeket mindenféle mesteremberekről. Illetve frappáns idézeteket. Lehetőleg 4 nyelven.
- Keresgéltem, beletettem, még egy kollázst is csináltam az utolsó oldalra.
- Nincsenek esetleg fiatalokról és nőkről is képek? Idézetekhez nem kell, hogy kitől való.
- De vannak, pár képet kicserélek fiatal nőkre. Idézetek szerzőit kihúzom.
- Felcserélte az oldalak sorrendjét, belekavart a formázásba.
- Kijavítom.
- Igazából egy kivételével mégsem olyan jók a képek, és az egész dizájnötlet nem tetszik. Csináljak újat, dögösebbet. (Jelzem mindvégig Wordben dolgozunk. Dögös, na persze.) Ja, és inkább minden idézet németül legyen. Ja, és legyen a doksin múzeumos fejléc.
- Olyanom nincs, email számítógépeseknek. Számítógépes fölhív, bemászik a monitoromra (erre allergiás vagyok), megmutatja, hol vannak a fejléces minták, majd kijelenti, hogy máskor előbb keresgéljek, csak utána zaklassam. Anyád. Új dizájnt kitalálom, fordításokat keresgélek, Aput zaklatom frappáns német megfogalmazásért, új képeket keresek, átrendezek, minimalizálok, amúgy sviccer módra.
- Húzzak ki egy képet, cseréljek fiatalosabbra egy másikat. Ja, és mégis kellenek az idézetek szerzői.
- Kihúzok tovább keresgélek. Közben idézetes papírt kikukázom (szerencsére csak a papírgyűjtőben volt), szerzőket visszamásolom.
Egyelőre itt tartunk, végülis holnap is van nap...


Jó hír ma: William eljegyezte Kate-et, megint lesz royal wedding, azokat szeretem, főleg brit kommentárral. Ha nincs, majd kommentálok magamnak, sokat nem fogok tévedni:
- Ooooh, what a lovely dress the Duchess of Kent is wearing!
- Indeed. And that exquisite feathered hat of the Countess of Wessex! Really pretty.
- I have to say that Prince Harry looks dashing.
- And there come the Duke and Duchess of Gloucester in matching blue outfits. Very nice.
And so on, and so forth... 6 órán keresztül. Szuper lesz.

Kriminális

Tegnap véletlenül szabályt szegtem. Azúúúgyvolt, hogy mostanság nagyon sok a munka a tárlatvezetések körül, és már heti két délelőttön tartok telefonügyeletet, de annyit csörög a telefon, hogy mellette nem lehet a foglallásokat a rendszerbe bevezetni. Így hát ilyenkor a délelőtt telefonkapkodással telik, délután pedig nyugi van, és akkor le lehet adminisztrálni mindent. Plusz vannak az emailes megkeresések is.
Mivel a pénteki ügyeletes fiú nem a precizitás csimborasszója, ezért a lehető legkevesebbet akartam neki hagyni, mert amit elront, az úgyis az én nyakamba szakad hétfőn. Tehát boldogan eldolgozgattam a toronyban.
Telt-múlt az idő, lett 7, 8, majd 9 óra. Akkor végeztem. Nagy lendülettel nekiindultam, hogy elérjem a 9.20-as S-Bahnt hazafelé, de nem jutottam ki az irodai épületrész kapuján. Gondoltam sebaj, átmegyek a főbejárathoz, a portán úgyis van egy biztonsági őr, majd ő kienged. Hát egy nagy fenét, biztonsági őr sehol. Fölhívtam Waltert, a technikai vezetőt, aki mondta, hogy hát bizony ilyen sokáig nem szabad az épületben lenni. Ezt nekem senki nem mondta, és hát guglis önmagam a 9-et még kb. délelőttnek értékeli. Onnantól én szobroztam az előcsarnokban, Walter telefonálgatott, majd előbb-utóbb jött egy biztonsági őr a szakadó esőben, aki kimentett.
Az esti ellenőrzést végző őrt csókoltatom, illetve a főnökömet/személyzetiseket is, akik soha nem mondták el nekem, hogy ide bizony be lehet szorulni. Ja, és még szerencsém volt, hogy az ilyen-olyan biztonsági ajtók nyitogatásakor nem szólalt meg semmilyen riasztó, különben nem egyszál esernyős biztonsági emberke jött volna ki, hanem szirénázó rendőrautó.

Milyen munkahely má' az, ahol este 9-kor nem lehet dolgozni??

Zajlik az élet

A hétvége eléggé sűrűre sikeredett, de persze én ne szóljak egy szót sem, volt, akinek melósabb volt :)
Kezdjük az elején. Szombat reggel elrepültünk Budapestre, hogy az esti Sting koncerten jól meglepjük az Esztert, aki szülinapjára kapott tőlünk két jegyet - és magunknak is vettünk kettőt. De mivel a koncert csak 8-kor kezdődött, mi pedig 9-kor szálltunk le, ezért még ott ásított egy egész üres nap, ami szinte kiáltott a zsúfolás után. Én megtettem, ami tőlem tellett. A reptérről egyenesen a Nagyszalontába mentem, ott reggeliztem. Onnan át az Ali utcába a Zsófiékhoz, akik nagyon aranyosan megcsinálták a kis lakrészüket. Lemeóztam a konyhát, és megfelelőnek találtam :) A Zsófi főzött ebédet, majd folytatódott a rohanás, ezúttal át Pestre, ahol a Melindával találkoztam. Először elmentünk az Aréna Plázába kávézni, illetve a Félixnek téli szerkót venni (nagyon kis dögös snowboardos arc lesz, ha leesik a hó). Majd el a Melindáékhoz, ahol a Félix alaposan megmasszírozta a hátamat a jó kis tirikarka fölsőm beható tanulmányozása címén. Máskor is ebben megyek, egy ingyenmasszázs mindig jól jön. Kispestről a Melinda visszavitt az Arénába, ezúttal a Papp László félébe, ahol találkoztunk az Andrissal, és kisebb eltévelyedés után megtaláltuk a helyünket. Innentől fő foglaltosságunk az ünnepelt várása volt. Gyurival egyeztettünk, hogy ők olyan fél 8-re érkeznek, úgyhogy mi óra húsztól ott dekkoltunk, de a tesómék sehol. Végül 8 előtt 2 perccel futottak be, de legalább volt is nagy meglepetés! Sting is hozta az elvárható szintet, szuper volt, különösen a Bourbon Street. Az összekötő egy-két mondatokból pedig sok újat tanultunk a számokról: a Tomorrow We'll See egy férfiprostiról szól? Prosti, persze, de a férfi eddig nem jött át. A Bourbon Street pedig egy vámpírról? Jójó, ha jobban belegondolok a szóvegébe, akkor tényleg... A bohócként ugréndozó karmestert kihagytam volna, de a Royal Philharmonic Orchestrára nagyon is érvényes a "hülye angolok, angol hülyék"-kitétel. Természetesen csak a legjobb értelemben. Koncert után az Eszterék elhúztak felmenteni az Anyut, aki bébiszittelt, de mi még találkoztunk az unokanővéremékkel, és beültünk egy italra a Menzára. Nagyon jó volt, kár, hogy csak szökőévente tudunk egyet beszélgetni. Hát ez volt a szombat.
A vasárnapot a Vasiban indítottuk a reggeli sós részével, majd a Fogaras-család új rezidenciáján folytattuk az édes szekcióval (háromszoros hip-hip-hurrá a Brót pékségnek!) Furcsa volt őket Budán látni, a fejünkben valahogy még mindig Zollikerbergben laknak, csak most épp nincsenek itt, de majd visszajönnek nyilván. De nem jönnek vissza, hanem ezerrel alakul az otthoni életük régi-új állásokkal, barátokkal és pörgéssel. Innen tovább rohantunk, vissza a Nagyszalontába, ott ebédeltünk, boriztunk, beszélgettünk. Ebéd után Andris egy kicsit félrevonult, de közben a telefonjára érkezett két elfúló hangú hívás a leendő nagymamától, illetve anyukától: Brumi nekiindult. Andrist fölkelt, új repjegy megvesz (neki), délutánt átszervez (nekem), drukk indul (általánosan mindenki). Úgyhogy végülis egyedül jötten vissza Zürchbe (az Ulászló utca érintésével, ahol még gyorsan sikerült összefutni a Kálmán-Istenes-klánnal, majd a Gyuri kivitt a reptérre).
Innentől nekem laza a történet, Bonak kevésbé, de lényeg az, hogy ma reggel fél tízkor megérkezett Oroszi Brúnó:

Hát ilyen cifra volt a hétvége!

Évforduló - kb.

Nem vagyunk túl jók az évfordulóink megünneplésében. Konkrétan el szoktuk őket felejteni. Ugye van egy évfodulója a kapcsolatunknak, illetve van egy házassági évforduló is. Utóbbira megpróbálunk koncentrálni, mert erre rá szoktak kérdezni. Viszont előbbi kezd esélytelenné válni az évek múlásával és a "konkurrenciával". Tehát fogalmazuznk úgy, hogy évi 0-2 évfordulót ülünk. Mikor hogy.
Tegnap este spontán elmentünk egy késői vacsira, és az Andrisnak eszébe jutott, hogy akár évfordulós vacsi is lehetne. (Évforduló majd csak később lesz, de nem vagyunk kicsinyesek.) Ennek megfelelően akkor már egy jobb helyre szavaztam, a Mère Catherine-ra, ahol évekkel ezelőtt a Gergővel jártunk először. És azóta talán utoljára is. De most újra felfedeztük, és nagyon jól tettük. Az Andrisnak jutott egy világbajnok hagymaleves (azt hiszem, következőre le kellene gyártanom egy nagyobb adag sötét alaplevet, illetve demi glace-t, hogy ezt reprodukálhassam), utána szarvasgomba-pestós töltött tészta, míg én szokásomhoz híven nem tudtam ellenállni a báránynak (diója), amit krumpli gratinnel és zöldségekkel adtak. A végén testvériesen (nem igazságosan ;)) megosztoztunk egy mandula-mousse-on.
Boldog kilencediket nekünk!

Nincs semmi

A hétvége nagyon-nagyon nyugisra sikerült, csak két vendéget hívtunk szombat estére, ezen kívül sokat nem tudok felmutatni. Talán még egy obligát tökfaragást, habár idén nem lett szépségdíjas. Bevallom, öt különböző fogással való zsonglőrködés közben/után már nem sok időm és energiám jutott rá, mielőtt befutottak volna a vendégek.
Andris volt egy squashversenyen, inkább kevesebb, mint több sikerrel, utána tárkonyos pulykaragu-levessel vigasztaltam.
Én a diplomamunkámhoz olvasgattam, mint mindig. Sikerült a múzeum könyvtárárból megszerezni egy tavaly kiadott jogi alapkönyvet, ami elvileg nem kölcsönözhető, nekem mégis odaadták, mert olyan aranyos vagyok. Itt amúgy megvan pár olyan könyv, ami az egyetemi könyvtárból mindig épp ki van kölcsönözve, viszont a Landesmuseum könyvtárába szerencsére édeskevesen járnak. És akik járnak, azok pedig nem a gazdasági és jogi aspektusú könyveket keresik. Nekem pont jó, olyan, mintha lenne egy magánkönyvtáram magánkönyvtárossal.