Igazándiból az úgy volt, hogy egy kolléga írt egy köremailt, hogy a felesége kutatási célokból keres önkénteseket, akiknek a szívéről MR-t csinálna. Én meg úgy gondoltam, hogy miért is ne? Végülis az embert nem minden nap húzzák be egy technikailag igen fejlett csőbe. Úgyhogy a zuhogó esővel, illetve a zürichi gyermekkórház tömegközlekedési eszközök általi megközelíthetetlenségével dacolva mentem, hogy legbelsőbb működésem titkait a tudomány számára hozzáférhetővé tegyem.
Azt hittem, hogy majd egy fél órácskát elkómázgatok a gépben, de alvásról szó sem volt, mert mindenféle légzésvisszatartási gyakorlatok voltak rendszertelen időközönként: belélegez - kilélegez - 26 másodpercig nem lélegez - utána normálisan lélegez. Már amennyire az üres tüdővel 26 másodperc eltelte után normálisan lehet lélegezni.
De a végén a verdikt pozitív volt: tök normális szívem van, gyorsan visszaáll a rendes pulzusom, és csókolom.
Búcsúzóul egy kis video, ez vagyok én:
Hol az arany?
VálaszTörlés