Ciki vagyok

Kis anekdota, amelyben nem tűnök fel jó színben:

Március 20-22 között a saját, illetve hőn szeretett guglink jóvoltából síeltünk (saját, amennyiben mi fizettük, viszont a guglinak köszönhető egy plusz szabadnap). Mivel a helyi sípályákon nem találkoztunk még nagyon magyarokkal, ezért hozzászoktam, hogy a sporttársakra vonatkozó kedves megjegyzéseket nem tartom magamban.

Na, alakul a történet? Persze a poént már tudjátok, de azért elmondom a ciki részt is.

Állt előttünk a sorban egy fiú - mit állt, csetlett-botlott két pár síléc súlya alatt a tükörjégen. Közben peckesen mellette lépdelt a barátnője a két pár bottal. Namármost nekem van egy teóriám, aminek jól hallhatóan hangot is adtam:

"Aki olyan puhap*cs, hogy a síléceit sem hajlandó vinni, az ne síeljen."

Mire a lány hátrafordult felém, és kedvesen azt mondta, hogy: "Ma van a születésnapom."

A helyzet nem volt menthető, nem is próbáltam ezek után barátkozni. Viszont az biztos, hogy ha a lány barátja következőre felajánlja neki, hogy viszi a lécét, akkor ez eszébe fog jutni. Amivel a foglalkozás célját el is értük ugyebár.

P.S.: További cikiség, hogy eme elméletemet már a főnökömmel is megosztottam, aki egy igazi angol úriember, és felvilágosított, hogy ő mindig viszi a felesége léceit. Szerencsére neki kicsit finomabban fogalmaztam meg az eredeti véleményemet, úgyhogy jóban maradtunk. De lehet, hogy fel kellene hagynom az emberek megtérítésével ebben a témában? Habár továbbra is úgy gondolom, hogy igazam van ,)