A darab nem olyan nagyon ismert, alapvetően a szabad szerelem kritikája: adott egy falu, ahol kötelező szabad szerelemben élni, ha valakik mélyebb érzelmeket táplálnak egymás iránt, akkor feláldozzák az istenüknek (aki nagyságrendileg Diána, de ez csak a végén derül ki). Persze megy a kavarás, hogy ki kit kivel akar összehozni, ebből milyen előnyei származnának, vannak titkolózó igaz szerelmesek is, egy szóval csak ismételni tudom ömnagamat: szokásos operai nonszensz, habár itt véletlenül happy enddel.
A rendezői koncepciónak két fő vonulata volt:
1) Az egész pásztoridillt áttelepítette a '70-es évekbe, és egy hippimozgalom köntösébe bújtatta - végülis ez eléggé adja magát...
2) A tengeri szörny, aki megölni hivatott az igaz szerelmeseket tulajdonképpen a közösség, akik elteszik láb alól a "különcöket".
A zene kellemes volt (főleg a Greek Passion és a Rake's Progress után volt pihentető), a színpadon szép terrakottaszínű és piros ruhákban ugrándoztak az emberek, és többnyire nevetni is lehetett - tökéletes pénteki matiné :)
Délután átmentünk az Operaház egyik próbaszínpadára egy másik épületbe, ott mesélt nekünk Fischer Ádám Haydnről, Jens-Daniel Herzog pedig az operarendezésről. Fischer tündéri volt és nagyon normális is. Mesélt arról, hogy igazából véletlenül lett Haydn-szakértő: előbb bízták rá a bécsújhelyi Haydn Fesztivált, minthogy olyan profi lett volna a barokk zenében. Arról is nagyon józan felfogása van, hogy miért nem játsszák többet Haydn, Salieri és kortársaik műveit (Móci kivétel, de hát ő mindig). A legfőbb gond egyszerűen az, hogy a barokk darabok házi megrendelésre készültek, kevés főből álló zenekar és pár szólista kell csak hozzájuk, ebből következik, hogy egy mai nagy társulatnak csak a harmada lenne foglalkoztatva, ami nem kifizetődő, úgyhogy nem állítják színpadra ezeket az operákat. Az élet igazságtalan.
A rendező úgy kezdte, hogy lehúzta a librettót, majd azt mondta, hogy igazából nem is olyan nagy baj, ha béna a szöveg, mert akkor kreatívan lehet kezelni, húzni, átértelmezni. Herzog úgy dolgozik, hogy a feladat elvállalása után nem hallgatja már a zenét, hanem csak a szövegre koncentrál, mint bármilyen színdarabnál, így például a barokk operák gyakori ismétléseivel jobban lehet játszani, másodszorra teljesen más értelmet nyerhet ugyanaz a szöveg. Segít ebben az énekesek új generációja is, akik nem egy ponton gyökeret eresztve hajlandóak csak elénekelni például egy áriát, hanem szívesen mozognak, játszanak a hangjukon kívül az egész testükkel is.
Foly. köv. a szombati nap élményeivel, addig is élvezzétek hippi-Elvist ;)
Hippi-Elvis. Szitárral. Hát ez üt. :D
VálaszTörlés