Fischer

A mai nap Fischer Ádám és Haydn jegyében telt. Mivel lusta vagyok, és soha nem olvasom el az adott egyetemi modul programját, ezért csak annyit tudtam, hogy péntek-szombaton az Operaházban leszünk, és csak vasárnap térünk vissza szokásos kis Weiterbildungszentrumunkba. Ez már jól hangzott, de az öröm fokozódott, amikor kiderült, hogy pénteken 11-től Haydn 'La fedeltá premiata' című operája új rendezésének a főbróbáját nézzük meg. Sajnos nagyon profi főpróba volt, egyszer sem álltak meg, úgyhogy csak annyiból lehetett látni, hogy nem "rendes" előadás, hogy a szünetben látszott, hogy világos van, az emberek nem öltöztek ki annyira, illetve az átlagéletkor felülről súrolta a 75-öt - ki más is érne rá amúgy péntek délelőtt?

A darab nem olyan nagyon ismert, alapvetően a szabad szerelem kritikája: adott egy falu, ahol kötelező szabad szerelemben élni, ha valakik mélyebb érzelmeket táplálnak egymás iránt, akkor feláldozzák az istenüknek (aki nagyságrendileg Diána, de ez csak a végén derül ki). Persze megy a kavarás, hogy ki kit kivel akar összehozni, ebből milyen előnyei származnának, vannak titkolózó igaz szerelmesek is, egy szóval csak ismételni tudom ömnagamat: szokásos operai nonszensz, habár itt véletlenül happy enddel.

A rendezői koncepciónak két fő vonulata volt:

1) Az egész pásztoridillt áttelepítette a '70-es évekbe, és egy hippimozgalom köntösébe bújtatta - végülis ez eléggé adja magát...

2) A tengeri szörny, aki megölni hivatott az igaz szerelmeseket tulajdonképpen a közösség, akik elteszik láb alól a "különcöket".

A zene kellemes volt (főleg a Greek Passion és a Rake's Progress után volt pihentető), a színpadon szép terrakottaszínű és piros ruhákban ugrándoztak az emberek, és többnyire nevetni is lehetett - tökéletes pénteki matiné :)

Délután átmentünk az Operaház egyik próbaszínpadára egy másik épületbe, ott mesélt nekünk Fischer Ádám Haydnről, Jens-Daniel Herzog pedig az operarendezésről. Fischer tündéri volt és nagyon normális is. Mesélt arról, hogy igazából véletlenül lett Haydn-szakértő: előbb bízták rá a bécsújhelyi Haydn Fesztivált, minthogy olyan profi lett volna a barokk zenében. Arról is nagyon józan felfogása van, hogy miért nem játsszák többet Haydn, Salieri és kortársaik műveit (Móci kivétel, de hát ő mindig). A legfőbb gond egyszerűen az, hogy a barokk darabok házi megrendelésre készültek, kevés főből álló zenekar és pár szólista kell csak hozzájuk, ebből következik, hogy egy mai nagy társulatnak csak a harmada lenne foglalkoztatva, ami nem kifizetődő, úgyhogy nem állítják színpadra ezeket az operákat. Az élet igazságtalan.

A rendező úgy kezdte, hogy lehúzta a librettót, majd azt mondta, hogy igazából nem is olyan nagy baj, ha béna a szöveg, mert akkor kreatívan lehet kezelni, húzni, átértelmezni. Herzog úgy dolgozik, hogy a feladat elvállalása után nem hallgatja már a zenét, hanem csak a szövegre koncentrál, mint bármilyen színdarabnál, így például a barokk operák gyakori ismétléseivel jobban lehet játszani, másodszorra teljesen más értelmet nyerhet ugyanaz a szöveg. Segít ebben az énekesek új generációja is, akik nem egy ponton gyökeret eresztve hajlandóak csak elénekelni például egy áriát, hanem szívesen mozognak, játszanak a hangjukon kívül az egész testükkel is.

Foly. köv. a szombati nap élményeivel, addig is élvezzétek hippi-Elvist ;)